Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Finom házikenyér gyors kovásszal

2019.05.16

Ebben a kenyérben több olyan hozzávaló is van, amivel korábban még nem dolgoztam. Az egyik az író, a másik pedig az előtészta vagy gyors kovász.

A végeredmény egy könnyű, rugalmasan puha bélszerkezetű és ropogós héjú kenyér lett. Ez a verzió az első kísérlet, valószínűleg tovább fogok próbálkozni más lisztfajtákkal is (rozs, teljes kiőrlésű búza).

Magával a kenyérrel nincs sok munka, de az elkészítési idő hosszabb a többszöri pihentetés miatt, illetve fontos figyelembe venni, hogy az előtésztát előző nap kell elkészíteni (ami csak öt perces munka).

img_4950.jpg

1.nap: Elkészítem az előtésztát, amihez összekeverek:

20 dkg búzalisztet

2 dl langyos vizet

5 gramm(!) élesztőt.

Én egy 7,5 dl-es csatos befőttesüveget használtam, a befőttesüveg kiválasztásánál figyelni kell arra, hogy a keverék térfogata nőni fog. A fenti hozzávalókat simára kevertem, az üveg tetejét ráhajtottam, de nem zártam rá. Letakartam egy konyharuhával és a konyhapult sarkában pihentettem másnapig. (Legalább 12-14 óra pihenés kell neki). Másnapra a keverék térfogata megnő és buborékos lesz.

2. nap: Az előtészta kb. 35 dkg súlyúra „hízott”. Betettem dagasztótálba tehát az összes hozzávalót, vagyis a következőket:

35 dkg előtészta

75 dkg BL 80 kenyérliszt

3 dl író

1 dl langyos víz

3 evőkanál étolaj

3 teáskanál só

1,5 teáskanál cukor

15 gramm élesztő (friss)

A hozzávalókat géppel jól kidagasztottam. Közepesen lágy tésztának kell lennie, ha szükséges, akkor kevés langyos víz vagy liszt hozzáadásával korrigálni lehet az állagán.

A tésztát kb. egy óráig kelesztettem, majd két cipóra osztottam és további 10 percet pihentettem.

Ezután megformáztam a kenyeret. Én ezt a hosszúkás kenyeret úgy csinálom, hogy a pihentetett tésztát kézzel kihúzogatom téglalap alakúra (ne legyen vékony, kb. 2 cm-es), majd az egyik hosszanti oldal irányából feltekerem-hajtogatom, hogy egy szép vekniformát kapjak. Az elkészült vekniket tepsibe tettem (sütőpapírt teszek alá), majd még egy órát kelesztettem.

Sütés előtt a kenyerek tetejét éles késsel bevagdostam és 230 fokos sütőbe tettem (gőz szükséges a szép sütéshez, ezért ha nincs ilyen funkció a sütődön, akkor a sütő aljára egy tepsi vizet tegyél be). Tíz percig sütöttem magas hőfokon, majd 200 fokon további kb. 30 percig (a teljes sütési idő függ attól, hogy milyen vastag kenyeret formáztál és hogy milyen vastagságú ropogós héjat szeretnél).  

img_4951.jpg